2014. november 13., csütörtök

Saran Wrap Marble I NATC 2. forduló

A második fordulót olyan szépen beidőzítettem a következő vasárnapra, hogy csak a vonatkozó bejegyzések hiányában tűnt fel a 12.-ei (szerdai) határidő. Szerencsére én elkészítettem mindent vasárnap, ami után szegény körmeim rohamos töredezésnek indultak, csak reménykedni tudok abban, hogy 23.-ára megjavulnak valamelyest...


A második technika - az előzőhöz hasonlóan - nem igényelt különleges eszközöket. A lakkokon kívül csak egy pár galacsinná gyúrt műanyag fóliára volt szükség, és indulhatott is a móka! Kétféle verziót is találtam a technikán belül - az egyik a frissen felkent második réteg lakkot szedi le részlegesen a galacsinok segítségével, a másik, amit végül én választottam, a galacsinokra tesz apró lakkpöttyöket, ezt kicsit szétmaszatolja egy papíron, és így "nyomdázik" vele a körmökre.



Vasárnap egészen véletlenül a Westend Naillandnél kellett várakoznom, persze ha már így alakult, legalább körbenéztem, és egyből le is csaptam egy régóta vágyott flormar lakkra és egy akciós GoldenRose Carnival fedőlakkra. (Egészen pontosan Odil elismerő szavai indították el bennem a vágyakozást a beauty toys kollekció iránt, de eddig valamiért abban a tévhitben éltem, hogy csak nekem nem tetsző színeik vannak - mígnem megláttam ezt a szürkét! Instant szerelem. Ráadásul Princess Castle a fantázianeve!)
Persze egyből fel kellett kennem mindkettőt, így lett a szürke-lila párosítás a gyűrűs és hüvelykujjamon. Az A-England Love is Enough lett a választott a technikához második rétegnek, ami nem is gondoltam volna, de egy kellemes aranyfüst-hatást okozott a körmökön.


Érdekes hogy az egyébként szürke lakk milyen kékesszürkévé válik az arany füsttel. Utólag elnézve a képeket, szerintem túl sok volt együtt a lila és a saran wrap, legközelebb jobban visszafogom majd magamat.



A gyűrűsujjamra egy, a hüvelykre két réteg került fel a Carnival lilás díszítőlakkja, sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, valahogy többet vártam volna tőle. Ő egyébként most akciós, 520 Ft-ért lehet megvásárolni a Nailland standoknál és a webshopban a többi Carnival kollekciós lakkal együtt. (Elnézve a webshopos képet lehet hogy csak túl keveset tettem fel?)


Ez az A-England lakk egyébként elég csalafinta kis jószág, zöldes beütésű arany lakk, nekem mégis az arany dominál a zölddel szemben, legnagyobb bánatomra. Érdemes megnézni a swatchokat, fényviszony és holdállás függvénye, hogy éppen melyiket sikerül előcsalogatni belőle. Kedvelem, kedvelem, de valahogy nem az igazi... A Briar Rose-ra fáj a fogam egy ideje (pedig nem is vagyok oda a vöröses tónusú lakkokért), meglátjuk sikerül-e majd kicsit javítani nálam a márka reputációján :)

Az elképzelés, és a rút valóság (pedig az üvegben olyan csinos, nem?)

Összességében tetszik ez a technika is, és elsőre büszke voltam az aranyfüstös körmökre, így utólag nem annyira adják vissza a képek, ill. a Carnivallal kombinálva kicsit soknak érzem. Ettől függetlenül fogok adni még egy esélyt mind a lakknak, mind a saran wrap-nek :)

Felhasznált lakkok:
  • Essence - Studio Nails  24/7
  • Flormar Beauty Toys - Princess Castle
  • Golden Rose Carnival - 008
  • A-England - Love is Enough
  • Essence - Quick dry topcoat

2 megjegyzés: